Kezdőlap » A közösség

A közösség

EZEN AZ OLDALON KÉT VISSZAEMLÉKEZÉST OLVASHATUNK A ZSINAGÓGÁNK ELŐDJÉRŐL ÉS TÖRTÉNETÉRŐL

EGY SZEMÉLYES VISSZAEMLÉKEZÉS:
Kovács Gábor: Egy zsinagóga Lágymányoson

Már csak az idősebbek emlékeznek az 5697 esztendő Tisri elsején (1936. szeptember 17-én) a Lenke úton (jelenleg Bocskai út) felavatott, ezer személyt befogadó zsinagógára. A templom felépítése azért vált szükségessé, mert a múlt század harmincas éveinek az elején már négy imaterem működött Lágymányoson illetve Kelenföldön.

Szakemberek szerint, a Novák Ede és Hámor István által tervezett épület markáns egyszerűségével, vasbeton vázszerkezetével új irányt jelentett a zsidó templomépítészetben. A bejárattal szemben, mélyített fülkében helyezkedett el az impozáns frigyszekrény. A travertinnal és vörös márványlapokkal burkolt szentély fölött volt a kórus elölről loggiásan kialakított helye, ahol később az orgonát is elhelyezték. A két oldalt lévő, hagyományos formákat és modern vonalakat ötvöző, bibliai motívumokkal díszített színes üvegablakok sajátos hangulatot teremtettek a zsinagógában. Külön érdekességet jelentett az előcsarnoknak imaterem céljára is alkalmas kiképzése.

Az avatás tiszteletére több ezer ember gyűlt össze a templom előtt feldíszített téren, ahol a kormány, a székesfőváros és a fegyveres testületek képviselői is megjelentek. A zsinagóga bejárata előtt lovas rendőrök adtak díszőrséget. Az ünnepségen részt vett az Országos Frontharcos Szövetség küldöttsége is. A felekezeti vezetők között ott volt Stern Samu udvari tanácsos, a Pesti Izraelita Hitközség és az Országos Iroda elnöke, Wertheimer Adolf a Zsidó Múzeum és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat elnöke és még sokan mások. Cserkészek kürtje jelezte, amikor baldachin alatt hozott tóratekercsek a Verpeléti úton (most Karinthy Frigyes út) lévő imaházból megérkeztek az épület elé. A budai zsidó templomok egyesített kórusa Alpár Ignác vezetésével zsoltárokat adott elő, miközben a megjelentek bevonultak az új zsinagógába.

A szent könyveket Sirota Sándor főkántor és Perlmann Arnold körzeti kántor imája mellett helyezték el a frigyszekrényben. Az avató beszédet Dr. Kiss Arnold budai vezető főrabbi tartotta, majd, Dr. Benoschofsky Imre főrabbi gyújtotta meg az örökmécsest. Beszédet mondott a Zsigmond utcai (most Frankel Leó út) templom főrabbija Dr. Vidor Pál is. Lamotte Károly Budapest alpolgármestere üdvözlő szavaiban méltatta a budai zsidóság áldozatkészségét, és örömmel nyugtázta, hogy a főváros egy szent célra használt, művészi építménnyel gazdagodott.

A békés helyzet azonban rövid ideig tartott. Az 1938-as első, majd az ezt követő további zsidótörvények folyamatosan korlátozták a zsidónak tekintett személyek jogait és életlehetőségeit. A közelgő veszély jele volt az is, hogy a Bocskai úti zsinagógát rendszeresen látogatta, több a nácik által 1938-ban megszállt Ausztriából elmenekült hittestvérünk. A negyvenes évek elejétől az embertelen munkaszolgálat miatt jelentősen megcsappant a templomba járó férfiak száma.

Az 1943-44 tanévben a Baracs Károlyról elnevezett elemi iskola egyes osztályai átmenetileg a rabbi szobában és más helyiségekben működtek. 1944-ben, rövid idővel a német megszállás után, a hatóságok raktár céljára vették igénybe a templomot. A közeli sárga csillagos házak lakói számára 1944. őszén a nagyünnepi istentiszteleteket ezért a Váli-utca-i zsidó elemi iskola épületében tartották meg. A fenyegető tragédia árnyékában, Dr. Takács Pál rabbi prédikált a szükség imaházban.

Budapest ostroma idején, 1944-45 telén a német hadsereg istállónak használta az épületet, amely mintegy háromszáz méterre volt a közeli vasúti töltésnél öthétig húzódó frontvonaltól. A megmaradt hívek életerejét mutatta, hogy a felszabadulás után 1945 szeptemberében, Ros Hasono előestéjén a zsinagóga ismét megnyitotta kapuit. Az ünnepen egyébként néhány orosz tiszt is imádkozott a templomban.

A hatvanas évek elején a hitközség vezetősége eladta az épületet, ahol a TIT később természettudományi stúdiót rendezett be. A megfogyatkozott hívők számára a budai körzet a közeli Károlyi Gáspár téren egy villaépületet alakíttatott át imaházzá. Ez azonban már egy másik történet.

E sorok írója rendszeres látogatója volt a lágymányosi zsinagógának. Két esemény a mai napig megmaradt emlékezetemben. A templom alagsorában működött az Illés prófétáról elnevezett zsidó cserkészcsapat. A zsidó cserkészet betiltása után is rendszeresen összejártunk és kirándultunk. 1944. március végén, a Bocskai úton búcsúztunk el egymástól. Többektől örökre. A cserkészek egykori helyét 1945 őszén a Hanoár Hacioni, Chajim Weitzmannról elnevezett szervezete foglalta el. A Magyar Cionista Szövetség „önfeloszlatása” után, 1949. áprilisában a hanhacok budapesti és vidéki szervezeteinek tagjai a templom alagsorában, ezen a kevésbé feltűnő helyen köszöntek el egymástól. Számosan Izraelbe vagy más országba mentek, néhányan itt maradtunk.

Az emlékezet ködéből gyakran előtűnnek a régi, fényes árnyak. Az elemi népiskola hittanórájára tanfelügyelőként látogató Dr. Heller Bernát professzor, a mártír Dr. Takács Pál körzeti rabbi, aki a gimnáziumban vallástanárom, a csillagos házban pedig lakótársunk volt. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi, aki 1945 októberében a Bár micvám alkalmából köszöntött. A fiatalon, 1948-ban elhunyt Dr. Klein Miklós, a tudós Dr. Komlós Ottó, valamint a templom utolsó rabbija, a fáradhatatlan Hochberger László. Emlékszem a zsinagóga nagyszerű kántoraira Feleki Rezsőre, Sándor Ernőre, Vándor Jenőre és másokra. Az orgonán pedig egy szegedi fiatalember, a mai is aktív zenetudós Kármán György játszott. A körzet, felszabadulás utáni újjászületésében nagy szerepe volt Bleier Andor elnöknek, akit tisztségében Grósz Nándor követett, valamint Goldberger Sándornénak, a nőegylet vezetőjének is.

A Bocskai-úton épített templom mindössze negyedszázadig működött, és eredeti rendeltetésére már csak a rozsdásodó vaskerítés menora díszítése utal. Budapest „legfiatalabb” zsinagógája az utókortól legalább egy emléktáblát megérdemelne.

******************************************************

Barcza Tibor: A fôváros adta, az állam elvette
– avagy a lágymányosi zsinagóga története

lágymányosi zsidó közösség imaterme jelenleg a XI., Károli Gáspár tér 5. sz. alatt mûködik, egy nemrég korszerûsített, szépen felújított épületben, amelyet a Budapesti Izraelita Hitközség 1962-ben vásárolt meg.
Különbözô források egymástól eltérô közléseivel szemben a hivatalos iratokból egyértelmûen kiderül, hogy – hasonlóan egyéb egyházi ingatlanokhoz – a közösségnek korábban otthont adó lágymányosi zsinagóga épületét (XI., Bocskai út 37. / Zsombolyai u. 6.) még 1950-ben államosították, és 1966-ban adták a Tudományos Ismeretterjesztô Társulat kezelésébe. Nem sokkal késôbb, 1969 decemberére a TIT Természettudományi Stúdiója mûködött falai között. Ezzel az épület sorsa eldôlt: ami abból a II. világháborút kiállta, azt az átalakítás barbár munkája végleg megcsúfolta – tönkretéve egy kiváló építészeti alkotást és arcul csapva egy vallási érzületet – a kádárizmus amúgy már puhuló diktatúrája alatt, a beinduló „új mechanizmus” közepette.
Az egykori zsinagógaépület már csak azért is érdemes a részletes bemutatásra, mert a fôváros eme városképileg jelentôs pontján, mind korszerû megjelenésével, mind kiváló alaprajzi megoldásával a korabeli kritikusok elismerését is kivívta. Markáns, díszítés nélküli formáival, vasbeton vázszerkezetével új irányt mutatott a zsidó templomépítészetben, ám mivel a II. világháború elôtt Budapesten több zsinagóga már nem épült, az adott építkezés egy korszak lezárását is jelentette. Az épület felavatására – valamivel több, mint 65 éve – 1936. szeptember 13-án került sor.
Hogy is történt ez akkor, azon a verôfényes vasárnap délelôtt a korabeli híradások tanúsága szerint?1
A nagyünnepek elôtt (1936. szept. 17., csüt. = 5697. Th. 1.) ezrek zarándokoltak el a feldíszített templomtérre, ahol a díszôrséget lovas rendôrök alkották, hogy felavassák a budai zsidó hitközség Szent Imre városi körzetének új, impozáns templomát a kormány és az összes hatóságok képviselôinek jelenlétében – így jelen volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviselôje, a fôváros nevében Lamotte Károly alpolgármester, a magyar királyi honvédség és a fôkapitányság küldöttei. Rajtuk kívül képviseltette magát az Országos Frontharcos Szövetség, a zsidó cserkészcsapatok, továbbá a felekezeti elôkelôségek részérôl Stern Samu udvari tanácsos, a pesti izraelita hitközség és az Országos Izraelita Iroda elnöke, Wertheimer Adolf, a Zsidó Múzeum és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat elnöke, aki nem sokkal késôbb a Ferenc József Országos Rabbiképzô Intézet vezérlôbizottságának új elnöke lett. A források beszámolói szerint a közélet elôkelôségei közül is többen jelen voltak, például Vida Jenô és Fleissig Sándor felsôházi tagok.
Az épület átadása pontos koreográfia szerint zajlott. Az ünnepség megkezdését a cserkészek kürtje jelentette, majd baldachin alatt hozták a tórákat a Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) út 4–6. szám alatti imaházból a Lenke (ma Bocskai) úti új templom elôtti térre, ahol a megjelent elôkelôségek az erre a célra felállított díszsátorban várakoztak. Amint a menet megérkezett, Tyroler József építészmérnök, az építômunka kivitelezôje átadta az új templom kulcsát Novák Ede2 és Hamburger István3 tervezô építômûvészeknek, akik azt Vetô Sándor kultúrelöljárónak, az építôbizottság elnökének nyújtották át egy rövid beszéd kíséretében, amelyben elmondták a templom építésének történetét. A bizottság elnöke a kulcsot a budai izraelita hitközség elnökének, Krieszhaber Adolfnak adta át, aki Lamotte Károly alpolgármestert kérte meg arra, hogy Istennek újonnan emelt házát nyissa meg. Miközben a budai zsinagógák egyesített énekkórusa Alpár Ignác vezetése alatt zsoltárokat énekelt, a közönség bevonult a templomba, ahol pompás kép tárult elébe. Szemközt hatalmas szentély, oldalt színes üvegablakok – hagyományos formák és modern vonalak szerencsés vegyüléke, áhítatkeltô hangulata.
A szent könyveket elhelyezték a frigyszekrényben, miközben Sirota Sándor fôkántor és Perlmann Arnold körzeti kántor zsoltárokat énekeltek. Ezután hangzott el Alpár Ignác vezényletével a Kiss Arnold vezetô fôrabbi által írott és Kelen Hugó által megzenésített Ima a hazáért címû alkalmi zsoltár. Kiss Arnold „szárnyaló” avatóbeszédében méltatta a templom megépítésének „nagy és kegyeletes” tettét. Szónoklatát követôen Benoschofszky Imre fôrabbi, az új templom gazdája meggyújtotta az örökmécsest, majd a templomi énekkar a Halleluját énekelte el. A budai hitközség Zsigmond utcai templomának fôrabbija, Vidor Pál mondott még ünnepi beszédet, s megáldotta a templomot. Ezután a templomkörzet alelnöke, Krammer Adolf meggyújtotta a budai zsidóság nagy halottainak emlékére készített mécsest, amely egyszersmind az I. világháború zsidó hôsi halottainak emlékét is hirdette. Krieszhaber Adolf üdvözölte az avatóünnepélyen megjelent vendégeket, méltóságokat, hatóságokat, testületeket és egyesületeket, valamint a törvényhozás mindkét házának tagjait, a kormány, bírói testület, székesfôváros, a honvédség és a rendôrség küldöttjeit. Csobádi Samu, a budai hitközség alelnöke méltatta a nap jelentôségét, amely egyrészt beteljesedést jelentett a lágymányosi hittestvéreknek és lehetôséget adott a nagy múltú budai hitközségnek megújhodására. A Szent Imre város templomkörzetének betegen fekvô elnöke, Schwarcz Samu nevében Szilárd Bertalan elöljáró köszönte meg a budai hitközségnek és elnökének gondoskodását, különös hálával adózva a fôvárosnak, amely a telekadományozással a templom felépítését lehetôvé tette.
Ezekre a beszédekre válaszolva Lamotte Károly alpolgármester méltatta a budai zsidóságnak az impozáns templom megépítésével tanúsított nagy áldozatkészségét és kifejezte örömét, hogy a fôváros egy mûvészi építménnyel lett gazdagabb, ahol lelki felfrissülést és épülést nyerhetnek az istenhívô emberek. A pesti zsidóság üdvözletét Stern Samu tolmácsolta, aki a megértés, kölcsönös megbecsülés és szeretet otthonaként köszöntötte az új templomot. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget.
A korabeli híradások a templom épületével kapcsolatban kiemelték a szentély és a szószék megoldását, a színes ablakok motívumainak harmonikus összeállítását, a héber betûk szerencsésen alkalmazott ornamentikáját. Külön szóltak az elôcsarnok artisztikus kiképzésérôl, amelynek köszönhetôen úgy hatott az elôtér, mint egy különálló kis templom. Késôbb valóban így is szolgált, mikor a téli istentiszteletek alkalmával szükségtelenné és nehézkessé vált a mintegy 1000 személy befogadására alkalmas nagy templomtér kifûtése.
A templom valójában egy tervezett épületkomplexum elsô ütemeként készült el, ám a további, különbözô rendeltetésû épületrészek (iskola, paplak, irodák) megvalósítására már nem volt lehetôség.
Építészeti szempontból a Novák Ede és Hámor István tervezte lágymányosi zsinagógát a Bauhaus szellemiség képviselôjeként szokás méltatni és értékelni, bár travertin kôburkolata, vörös márvány ablakkeretezései, fölül ívesen záródó ablaknyílásai mind olyan elemek, amelyek erôsen a zsinagóga építés romantikus-keleties hagyományára utalnak. Nagyvonalú felfogása, állóablakai, mértéktartó fényûzéssel kiképzett elôcsarnoka közel álltak a tradicionális építészethez, bár tervezôi nem támaszkodtak meglévô mintára.
A telek méreteivel és formájával komoly fejtörést okozhatott a tervezôknek, ám az elkészült épület az egyensúlyteremtés kitûnô példáját adta. Szerkezeti szempontból sem volt könnyû probléma a 27×25 méter alapterületû és kb. 14 méter magas templomteret határoló falak szélnyomás ellen való stabilizálása, tekintettel arra, hogy belsô oszlop, pillér a templomtérben nem volt. A hatalmas lebegô nôi karzat is minden alátámasztás nélkül került a helyére. E megoldás elônye az volt, hogy a lépcsôzetesen emelkedô ülések bármelyikérôl egyformán kitûnô kilátás nyílt a szentélyre. Impozáns és festôi monumentalitást eredményezett az óriási belsô tér, annak megvilágítása, a nagyvonalú kazettás mennyezet, az égszínkék szentély, a hófehér falak, a keleti szônyegként ható ragyogó üvegezés. Komoly meggondolást igényelt a templomtér befedését szolgáló szerkezet megválasztása is, s legcélszerûbbnek az alsó bordás vasbeton födémmel kombinált rácsos tartók alkalmazása látszott. A 4,5 méternyire elôreugró nôi karzat konzolainak lehorgonyzása, a számos hô- és hangszigetelési, valamint akusztikai probléma, a lágymányosi nehéz talajviszonyok figyelembevétele, a keserû sóval telített források feltörésének megakadályozása, a számos világítástechnikai kérdés, a templom gazdaságos központi légfûtése mind olyan feladatok voltak, melyek komoly technikai felkészültséget igényeltek.
Ám dicsôsége nem sokáig tartott: mire az épület 30 éves lett, és a TIT kezelésébe került, már hozzá is fogtak az átépítéséhez, és legjelentôsebb építészeti vívmányait, értékeit tüntették el. A külsô falak határolta osztatlan belsô terét szintekre tagolták, melyeken különbözô helyiségeket alakítottak ki. Ennek következtében az ablakokat is felszabdalták, lekerekített záródásaikat kisarkították. Épp a megváltoztatott funkció igényeinek megfelelôen… Benoschofszky Imre (1903–1970), az önálló budai hitközség utolsó rabbijának programja szerint megfestett, zsidó szimbólumsort felvonultató templomablakok megmentett táblái a Rabbiszeminárium templomába kerültek.
Az építmény eredeti rendeltetésére ma már csak a menórás kovácsoltvas kerítés utal.
A források és tervek áttekintésével mégis rekonstruálható e pazar épület. A kelet felé való tájolás miatt a templom fôbejárata a Zsombolyai utcára került. Néhány lépcsôfokot megmászva mindjárt beléphetünk az öt ajtó valamelyikén, a tényleges templomtérbe azonban a tágas elôcsarnokon át lehet bejutni. Még elôtte módunk van letenni kabátunkat, táskánkat a jobb, illetve bal oldali ruhatár egyikében. Az imateremben széttekintve, megkapó annak monumentalitása, amelyet csak fokoz a fehérre meszelt, dísztelen falak hatása és a kazettás mennyezet. A templom belsô képe nemes egyszerûségében is megkapó. Mentes minden fölösleges díszítéstôl, amely a figyelmet megosztaná, hogy annál jobban kiemelkedjék a bejárattal szemben lévô szentély, az interieur fôtémája, amely az épületet templommá avatja. A szentély hátterét travertin burkolat adja, bemélyedô fala égszínkék, jobb, illetve bal oldali részein egy-egy körablak. Többlépcsôs emelvény vezet a fülke négyszögletes formáját kihangsúlyozó, álló téglalap alakú, vörös márvány keretû Tóraszekrényhez, melynek tetejére került a két kôtábla, két oldalára pedig egy-egy álló menóra. A szentély hátsó fala széleinek ellentétes szögletébôl félköríves záródású ajtónyílás vezet a kívülrôl megközelíthetetlen rabbi- és kántorszobába. A szentély falának travertinnel burkolt része fölött a kórus ötíves loggiás fülkéje nyílik, ahol az orgonát is elhelyezték. Mind a fôbejárat ajtóíveivel, mind ezekkel a fülkeívekkel teljes egyezésben van a templom oldalfalain végigmenô hatalmas méretû íves lezárású ötös ablakcsoport. Az ablakok bordaosztása, az Ótestamentumból vett szimbolikus motívumok ritmusa nemcsak kiegészíti az architektúrát, de egyben nagyszerû megvilágítási hatást is jelent. Elismerés illeti Hende Vince festômûvészt is, akinek a színes ablakok kivitelezésében fontos szerep jutott.
A szentélyfülke északi sarkához került az egyszerû hasáb alakú szószék, pártázatos hangvetôvel. A szentélyfülke felett Ézsaiás könyvébôl (6, 3) vett héber betûs idézet hirdeti, hogy: „Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, telve az egész föld az ô dicsôségével”.
A Tóra-felolvasás céljára szolgáló bima – elvben az ortodox hagyomány számára is elfogadható módon – a terem közepére került, és egy ugyancsak hasábos kialakítással készült, kétoldalt néhány lépcsôvel megközelíthetô emelvényen kapott helyet.
A karzatra a déli homlokzaton kívülrôl nyíló oldalbejáraton át, a lépcsôházon keresztül lehet feljutni. Az oldalbejáratot a lépcsôház enyhén kiugró tömbje és az egymás fölé helyezett, körben lévô Dávid-csillagokkal díszített színes ablak hangsúlyozza, felette az épület sarkán a rendeltetést jelzô kettôs kôtáblával.
A templom nagy felületû, sima homlokzatát az épülettömböt határoló vasbeton keretek hangsúlyozzák.
Milyen kár, hogy mindez ma már kívülrôl is alig látszik, az épület valamikori szépségét adó vonalakat a jelentéktelenségig leegyszerûsítették, a teljesen átalakított belsô helyrehozhatatlan átalakításáról nem is beszélve.

JEGYZETEK

1 Az új lágymányosi templom, Tér és Forma, 1936. 12., 353–356.; A Lenke-úti új zsidó templom, Múlt és Jövô, 1936. november, 323.; Új templom Budán, Múlt és Jövô 1936. október, 291.; Új templomot avatott a budai izr. hitközség, Újság, 1936. szeptember 15., 4.
2 Novák Ede (1888–1951) Barát Bélával társulva lakótelepeket, iskolákat, bérházakat, villákat (pl. Bp. II., Napraforgó u. 22., a kislakásos családiház-mintatelepen, 1931) tervezett. Együttes mûvük a Posta központi anyagraktára és az albertfalvai tisztviselô- és munkástelep is (Építész, Fegyvernek, Vegyész és Karcag utcák által határolt terület, 1929). Budapesten a VIII. kerület, Rákóczi út 4. szám alatti ún. Georgia-házzal (1935) méltán arattak elismerést. Városrendezési terveikkel díjakat nyertek a váci, kassai, salgótarjáni és miskolci tervpályázaton. Novák Ede Szántó Árpáddal együttmûködve 1949-ben részt vett a hajdúnánási 400 vagonos gabonasiló tervezésében. Szakirodalmi munkássága is jelentôs, munkatársa volt a Technikai Lexikonnak.
3 Hámor (Hamburger) István leghíresebb épülete, amely a legutóbbi idôkben a látványos Crepto-reklám helyszínéül szolgált, a XIII., Pozsonyi út 55/53. szám alatt, a Wahrmann Mór köznél látható (1942). Szintén az Újlipótvárosban, a Hollán Ernô utca 16. szám alatt is építettek tervei alapján; eme ház Katona József utcai sarkára került Kovács Margit Szent Flóriánt ábrázoló fülkereliefje. A XI. kerületben a Bartók Béla út 68., illetve 70. szám alatti házak (1934) ugyancsak az ô munkái. Ez utóbbiak ügyesen tükörképei egymásnak, lényegében csak a homlokzat burkolatában különböznek egymástól.