Kezdőlap » Hegedűs Pál: A 2008. évi tanfolyam értékelése

Hegedűs Pál: A 2008. évi tanfolyam értékelése

A 2008. évi tanfolyam értékelése
Hegedűs Pál

A zsinagógai tanfolyam ötlete 2006. őszén fogalmazódott meg. Az alapvető célkitűzés a zsidóság hagyományos életvitele gyakorlati részének megismertetése volt.

Úgy tűnt, hogy erre még a zsinagógába rendszeresen járóknak is viszonylag kevés lehetőségük van. Ezzel párhuzamosan – és ez volt a fő motiváció – 5-10 zsinagógába járó, vagy ahhoz lazábban kötődő, a betérést komolyabban fontolgató ember igényelte is ezt. úgy érezték, hogy a betérési procedúra során szinte kizárólag elméleti, könyvekből megszerezhető, de nem megélt tudásra tesznek szert.

A tanfolyam 2007-ben elindult, idén volt a második éve. Ez az írás egy összefoglaló erről az évről. A tavalyihoz képest a tanmenet annyiban változott, hogy belekerült az ima, az egyéb rituális parancsolatokhoz kötődően. A nida a téma kényes volta miatt továbbra sem fog szerepelni egy ilyen jellegű tanfolyam tematikájában.

A gyakorlati elemeket a kasrut, a szombat és az ünnepek jelentik. Idén a peszáchi nagytakarítás megszervezése kevésbé volt sikeres, mint tavaly. A többiben való részvétel idén is csak ”maszek” keretek között működött.

Valószínűleg sokkal több vallásos család jelenlétében lehetne csak ezt átfogóan rendezni.

A tanfolyam díja nem változott, Bét Salom tagoknak továbbra is havi 500, külsősöknek havi 1200 forint volt. Az oktatás költségét ez nem fedezi, az előadók részben micvából vettek rajta részt. Otthont a Károli téri zsinagóga biztosított, ezért nem kért bérleti díjat. Viszont a fenti tandíjrendszer ösztönözte a hallgatókat a zsinagógai tagságra. Emellett a zsinagóga új híveket is szerezhetett, bár ez nem tartozott a tanfolyam céljai közé. Az előadók is mind a zsinagóga tagjai, egyikük a rabbija volt. A tanfolyam díjának a beszedése valamivel rendszeresebb volt, mint tavaly, most úgy gondolom, hogy barátságos keretek között nem lehet ennél rigorózusabban kezelni ezt a kérdést. Az elmaradt befizetések száma 51 darab, ez 25.500
forint.

A tanfolyam végül 33 másfél órás alkalomból állt, ebből két ismétlés volt. Az átlaglétszám 13,3 fő (tavaly 6,75) volt. Nagy különbség volt a kezdeti, tavaszi, mocé sábeszra eső 8 alkalom: átlagosan 21,5 fő (10,5), a nyári 19 alkalom: 9,4 (4,8) és az őszi mocé sábeszre eső 6 alkalom: 15 (6,6) között. A nyáron amúgy is kevésbé értek rá az emberek, a többi alkalommal viszont a mocé sábesz jól bevált a korai naplementék miatt. A létszám 3 és 29 (tavaly 2 és 15) között ingadozott.

Összesen 72-en (tavaly 31) voltak jelen legalább egyszer, legalább nyolc alkalommal 19-en, tizenötnél többször 5-en voltak. A legszorgalmasabb hallgató 27-szer volt jelen. A lemorzsolódások okai nyilván egyéniek, de az a jellemző, hogy aki elmaradt, az is egy ideig rendszeresen járt, utána viszont nem jött még egyszer-egyszer sem. Vagyis úgy döntött, hogy ez neki nem szükséges. Tizenegyen voltak, akik csak egyszer voltak jelen. Négyen vannak, akik utolsó három alkalomból is és az első három alkalomból is legalább egyen részt vettek.

A hangulat végig jó volt, az óra eleji ismétlő teszteknek jó volt a visszhangjuk, sajnos az év vége felé ritkultak. A hallgatók elfogadták az előadók autoritását.

Az írásbeli dolgozatok, amelyeket minden anyagrész lezárására terveztem, nem váltak be. Kétszer kértük meg a hallgatókat írásbeli munkára, bár végig tudhattak róluk. A néhány dolgozat viszont kifejezetten jó minőségűre sikeredett. Mindemellett most is úgy gondolom, hogy egy komoly tanfolyamnak ezek részei kell legyenek.

Az értékelőlapok alapján a tanfolyam sikeresnek mondható, mindenki ajánlaná másnak is, a díjat senki nem tartotta magasnak, voltak, akik alacsonynak. Persze az értékelőlapot csak olyanok töltötték ki, akik még mindig járnak a tanfolyamra. Viszont a lemorzsolódás ellen nem cél védekezni, különösen a betérni szándékozók esetén.
A hallgatók közül 2008-ban 9-en sikeresen betértek a zsidóságba (3-an a EMBD égisze, a többiek a neológ rabbikar bét dinjének égisze alatt). Közülük ketten-hárman továbbra is látogatták az előadásokat.

Az oktatók: Hegedűs Pál (19,5 óra), Radnóti Zoltán (9,5 óra), Bárász Tamás (3 óra) és Fehér Dávid (1 óra) volt.

Úgy tűnik, a valós igények kielégítése új igényeket is szült, tudomásom szerint idén már két másik hasonló tanfolyam is működik városszerte.