Kezdőlap » A rabbi válaszol » Ábrahám szövetsége pro és kontra

Ábrahám szövetsége pro és kontra

És rabbi, mi az igazság?
3. kérdés
Ábrahám szövetsége pro és kontra

Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem, vagy megtörtént a környezetemben, és én megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésre.
Bízom abban, hogy a válaszaimmal több zsidó testvéremnek tudok irányt mutatni, hogy kiigazodjék a vallásjog sokszor nagyon nehéz területén.
(Ismét szeretném hangsúlyozni, egy háláchikus döntéssel nem mindig kell egyet érteni. Ezek a cikkek kizárólag az én véleményemet tükrözik, és egyik testületnek sem hivatalos véleménye. Szívesen veszem azok a véleményét, akik érdemben szeretnének reagálni a cikkekre.)

Jom Kippur szent napján, amikor még azok a zsidók is, akik egész évben a közösségek felé sem néznek, eljönnek templomainkba.
Mi rabbik nagyon örülünk nekik, mert hátha megérinti őket a nap szellemisége és fensége, igyekezzük őket a Tórához a szó szoros, illetve átvitt értelmében is közelíteni. Ennek a legelémentálisabb példája, hogy felhívjuk őket e Tórához. Többször ők maguk jelentkeznek, hogy szeretnének a Tórához feljönni, áldást kérni a családjukra vagy adományozni a közösségnek. Ilyenkor a bevett gyakorlat szerint megkérdezzük, mi a héber neve, majd miután megmondta, mi felhívjuk a Tórához.
A rabbi eközben nagyon jól tudja, hogy a Jom Kippur törvényei között található a Tóra talán legszigorúbb büntetése az ünnepet megszegőkre: „elveszejtem azt a lelket a népéből” (M. III. 23/30).
Ámbátor gondolataink mélyén sejtjük az igazságot, hogy ez a zsidó ember nagy valószínűséggel, kocsival vagy tömegközlekedési eszközzel jött a zsinagógába. Sőt azt sem tudjuk biztosan, hogy böjtöl-e, vagy sem.
Ám meg lehet-e vonni a Tórát és az áldást egy zsidó embertől, ki sokszor annyi mindenen ment keresztül éppen a zsidósága miatt???
Az utóbbi években feltűntek a zsinagógáinkban azok a fiatalok, akik a 70-es, 80-as, 90-es években születtek, olyan szülőktől, akik féltették gyermekeiket, vagy a vallástól eltávolodtak, vagy csak egyszerűen vegyesházasságban élnek a szülei (az anyuka zsidó!), így a gyermek egy olyan családba született bele, ahol a körülmetélés micvéje elmaradt.
Napjainkban egyre több fiúgyerek/férfi közeledik közülük az előlük eddig elrejtett valláshoz. Sokszor kósert esznek, sőt szombatot tartanak, ám nincsenek körülmetélve. Ennek az oka persze sok minden lehet. A félelem a műtéttől, a szülői beleegyezés hiánya, vagy sokszor a fiú nem akar konfrontálódni a szüleivel. És akkor még nem beszéltünk az 50-es és 60-as években születettekről, akiket szüleik, a borzasztó emlékek miatt nem akartak „megjelölni”
Ez a gyermek, vagy fiatalember ott van egész ünnepnap a zsinagógában. Imádkozik és böjtöl. Ott van szombatonként és hétköznaponként. Mit tehet ilyenkor egy rabbi?? A magyarországi neológ hagyományt ismerjük: aki nincs felvéve Ábrahám szövetségébe, nem lehet a Tórához felhívni!!
A rabbinak majd’ megszakad a szíve, hiszen tudja, hogy tiltása akár el is taszíthatja őt a vallástól?
Mit tehetünk??
Mindenekelőtt nézzük meg pontosan a kérdéseket, amik felmerülnek szinte mindennap itt Magyarországon (is), és mint korábban írtam, minden közösségben találkoztam vele, ahol szolgáltam.
1. Be lehet-e számítani a minjenbe azt a zsidó fiúgyermeket, aki nincs felvéve Ábrahám szövetségébe?
2. Vonatkoznak-e rá a micvák? Pl. kell-e vagy lehet-e tfilint raknia reggelenként? Áldhat-e ha kohén?
3. És ami a legégetőbb kérdés, felmehet-e a Tórához?
4. Végül a zsinagógában, (vallásjogi értelemben) teljesen egyenjogú-e a többi ott imádkozó minden tekintetben kóser férfival?
Ezekre a kérdésekre se, (amiképpen a korábbiakra sem) szabad elhamarkodottan és zsigerből válaszolni! Ismerni kell a háláhá alapjait és a hátterét.
(A vallásjogi cizelláltság miatt elmondanám, hogy a bölcsek megkülönböztetik azokat; (1) akik az egész Tórát tagadják (mumár lekol hátorá kulá); (2) akik csak egy micvét tagadnak meg (mumár ledávár ehád); (3) azokat, akik a másik zsidó ember (közösség) bosszantásáért szándékosan szegnek meg micvéket (mumár lehákisz), (4) és azokat, akik kényelemből vagy az önkontroll hiányából szegnek meg egy parancsolatot (mumár letéávon).)
Mindenekelőtt le kell szögezni, a körülmetélés micvája (a brit-mila) a judaizmus egyik alappillére, a vallás alapja, Isten és Ábrahám kötött szövetség jele. Ha a gyermeket a szülök nem veszik fel ebbe a szövetségbe kisgyermekként (8 napos korában), vagy a bét-din nem cselekszi ezt meg (speciális esetekben), akkor a 13 évét betöltött gyermeknek önmagának kell elmennie egy kompetens rabbihoz, és utána a rabbi útmutatása szerint kell cselekednie és a micvát bepótolnia. Ha ezt a fiúgyermek nem teszi meg, a „kárét” (égi büntetés) törvénye vonatkozik rá (Sulchán Áruch, Jore Deá 261/1).
Sőt, vallásjogi szempontból nagyon különös a státusza, hiszen élete minden napjának minden pillanatában megszegi a Tóra egy tevőleges parancsolatát.
Ezek nagyon súlyos és komoly szavak!
Ezt az indoklást szokták használni azok a törvényalkalmazók, akik negatíve diszkriminálják azokat a férfiakat, akik nem vétettek fel Ábrahám szövetségébe.
Ám ne feledjük el az alapelvet! Aki zsidó édesanyától származik, az minden tekintetben zsidó, még ha nincs circumcindálva! Éppen ezért minden Tórában leírt micva kötelező ránézve! (így pl. a fentebb említett tfilin-felrakás is.)
Ha ez a zsidó ember kohén, akkor meg kell neki engedni, hogy áldjon (dühenoljon), hiszen a papság (kehuná) szentségét birtokolja, ugyanígy nem mehet temetőbe se, és nem vehet feleségül kohénok számára tilalmas asszonyt. (SA, OH, 128) – bár a „pri hádás” kommentár szerint nem volna szabad neki áldania, mert a Szentélyben sem szolgálhatna, ám a Sulhán Áruch szerint a kettőt nem szabad összehasonlítani.
Ezt a pár gondolatot bevezetőnek szántam a központi kérdés tárgyalása előtt.
Mint láttuk ezek a férfiak teljes jogú zsidó emberek. Ám a minjenbe való beszámításnál, és a Tórához való felhívásnál a törvénymagyarázók általában a tiltás oldalán állnak, mert ezzel kívánják büntetni őket, még akkor is, ha „mumár letéávon”, azaz egyszerűen kényelmi szempontból nem csinálja meg (vagy nem pótolja be) a körülmetélést, és nem hittagadásból.
A múlt század egyik legnagyobb törvénytudósa Mose Feinstein rabbi (OH – 2. fej. 33/3), érdekes döntést hozott: Az ilyen esetekben az apának, aki a micvát eredetileg nem csinálta meg a fiának, nagyobb a bűne, mint magának a fiúnak, ezért elsősorban őt kell büntetni, hiszen miatta ez a nagyon fontos és örömteli parancsolat nem lett végrehajtva, így ezáltal önhatalmúlag kivonta gyermekét Izrael közösségéből.
(Emlékeztetném a tisztelt olvasókat, hogy a középkori kényszerkitérések (maranusok) korában, még a „titkos-zsidók” is megtették a körülmetélés micváját, méghozzá nagy örömmel, és még azok is ragaszkodtak ehhez az igen fontos parancsolathoz, akik a szombatot megszegték.)
Éppen ezért Feinstein rabbi szerint az apát nem szabad felengedni még a Tórához sem és egyéb megtisztelő feladatot sem szabad adni számára. Majd a rabbi véleménye szerint a gyermeknek is, aki önmaga nem pótolta be ezt a micvát, hasonló büntetésbe kell részesülnie, amennyiben tisztában van a magával a parancsolat lényegével.
Igen, ezek voltak azok az általános elvek, amiket a törvénytudósok leírtak a közép-, és újkorban itt Európában, vagy a 20. században az Egyesült Államokban. Értelemszerűen védték a törvényeket és a hagyományt.
Ám mindannyian tudjuk, hogy a múlt század második harmadától Közép- és Kelet-Európában teljesen megváltoztak a viszonyok. Emberek milliói haltak meg a zsidóságuk miatt. A soah után, a mindennapi életben, a történelem és a politika hatására sok ember teljesen elhanyagolta majd egy generációval rá már el is feledte a parancsolatokat. Közöttük az egyik legkörülményesebbet a körülmetélés micváját is, aminek végrehajtását külön nehezítette, hogy az embereknek nem volt lehetőségük sokszor megtenni sem. Ismert tény, hogy nem oly régen a mohél, innen Magyarországról utazott a környező országokba, hogy ott is be tudják tartani ezt a micvát.
Éppen ezért, nekünk rabbiknak, itt a közösségeinkben, ezeket az embereket szelíden és szeretettel kell ráébresztenünk arra, hogy átérezzék és megtegyék ezt a micvát, amihez a történelem során a zsidó nép akár az élete árán is ragaszkodott. Ha egyértelműen a szigorú tiltás, és a büntetés pártján állunk az útjukat kereső emberekkel, akkor könnyen elveszíthetjük őket.
A magyarországi neológ zsidó közösségnek ezeket a vallásukhoz közeledő embereket meg kell szólítani, mert mások is várják őket…
Éppen ezért – véleményem szerint – nem szabad tiltásokkal feléjük fordulni, hanem pont ellenkezőleg! Rá kell őket venni arra, hogy legyenek minden tekintetből kóser zsidók. Mivel már önmaguk dönthetnek a saját sorsukról és már vannak lehetőségek a circumcisio pótlására, ezért csakis akkor szabad őket büntetni, ha deklarálják, hogy soha nem hajlandóak megtenni ezt a tórai parancsot. (Még ebben az esetben is, ha csupán arra hivatkozik, hogy fél a fájdalomtól, vagy a műtéttől, akkor is foglalkozni kell vele, és reménykedni abban, hogy ha már a zsinagógánkban van, akkor előbb-utóbb a hite és a ragaszkodása erősebb lesz a félelménél és megcsináltatja önmagának ezt az ősi micvát.)
Összefoglalva a kérdést, a magyarországi és a közép-kelet európai helyzetet ismerve, a büntetés és az erőszak eltántorítja az embereket a hagyománytól. A rabbinak el kell beszélgetnie ezzel a férfival (fiúval), és ha látja azt (vagy a fiú akár ki is nyilatkoztatja), hogy záros határidőn (pl. egy esztendő) belül megcsináltatja a brit milát, akkor a középkorban más körülmények között írásba foglalt büntetések alól a rabbi felmentheti.