Kezdőlap » A rabbi válaszol » 1. Zsidó gyász a nem zsidó szülő után

1. Zsidó gyász a nem zsidó szülő után

És rabbi, mi az igazság?

Ebben a sorozatban megtörtént eseteket szeretnék leírni, amelyekkel megkerestek engem és megpróbáltam válaszolni a felmerült kérdésre.
Bízom abban, hogy a válaszaimmal több zsidó testvéremnek tudok irányt mutatni, hogy kiigazodjék a vallásjog sokszor nagyon nehéz területén.

1. rész
Zsidó gyász a nem zsidó szülő után

Egy rabbinak mindig öröm látni, hogy az utóbbi években egyre többen térnek vissza a vallásunk gyökereihez, és kezdik őrizni a micvákat, a parancsolatokat. Megtartják a szombatot, őrzik a kóserságot, az asszonyok járnak mikvébe, a férfiak reggelente tefilinben imádkoznak.
Ám a holokausztot követő évek, nem múltak el nyomtalanul, hiszen a 50-60-70-es években nagyon sok vegyesházassággal találkoztunk.
Sok esetben az édesanya a zsidó, ilyenkor értelemszerűen a születendő gyermeket bármelyik közösségben teljes jogú zsidóként kell fogadni. Ám egyre többször találkozunk olyan gyermekekkel, akiknek az édesapja zsidó származású és a gyermekben igen erős zsidó kötödés van. Magyarul érzi magában a zsidó lelket, és a közösséghez akar tartozni, ám a Sulchán Áruch szerint a zsidóság anyai ágon öröklődik. Az ilyen gyermekeknek, a vallásjog alapján, be kell térniük, és abban a pillanatban szintén teljes jogú tagjai lesznek a közösségnek.
Ám ebben a cikkben egy nagyon szomorú momentumról szeretnék beszélni: a halálról és a gyászról.
A héber jogban – mint mindennek – megvan a pontos szabálya a gyásznak is. A sivá, a hétnapos gyász, a slosim, a harmincnapos gyász, és így tovább.
Ezek kifejezetten zsidó hagyományok, és különleges, minden néptől eltérő zsidó gyászszokások.
Ám mi a teendő, ha egy vegyesházasságból született gyermeknek a nem zsidó szülője hal meg? Vagy mi a teendő, ha valaki betér, és őt éri tragédia?
Gyászolhatja-e a nem zsidó szülőt a vallását követő zsidó gyermek klasszikus zsidó módon, vagy sem?
A válasz elején mindenekelőtt le kell szögezni, hogy jelen esetben nincs különbség betért és született zsidó ember között, hiszen a zsidó vallásba betért emberek 100%-ban zsidónak számítanak minden tekintetben!
Erre az alapelvre támaszkodva ki kell jelenteni, hogy egy zsidó gyermek elvileg mondhat káddist az elhunyt szülője után, még akkor is, ha a szülő nem zsidó! Ugyanígy a zsidó gyász minden törvénye vonatkozik rá, így többek között a Tórához való felmenetel tilalma is.
Ám fontos megjegyezni, a nem zsidó szülők (rokonok) utáni imáknak nincs meg az az ereje, mint a zsidók után mondottnak, azaz a gyermek (hozzátartozó) nem tudja imáival kijavítani a szülő életében elkövetett vétkeit. (Széfer Hászidimban így olvassuk (790. fejezet) „egy betért zsidó, aki a Teremtőtől irgalmat kér a szülei után, nem tud segíteni a szülőknek az égi ítélet könnyítésében”)
Ám a káddis másik szerepe már kizárólag a gyermek a kötelessége, miszerint el kell tudni fogadni az égi döntést, éppen ezért a káddis eme értelmezése vonatkozik rá. És mindezek után minden micva, ami a gyermekre vonatkozik, számára, mind zsidó ember számára kötelező beleértve a temetési beszédben való méltatást, illetve a mázkir ima megtartását, még akkor is, ha nem tartotta meg a szülők után előírt gyásztörvényeket.
Ám a gyakorlatban még egy csekély különbséget kell tenni a zsidó szülő utáni gyász, illetve a nem zsidó szülő utáni gyászban. Hiszen a klasszikus zsidó gyászban, illetve évfordulón (járcájt), a gyászolónak szokás volt tartania Tóramagyarázatot, a tikunra áldásokat mondott, káddist, és emlékező beszédet is mondott. Ezt a szokást Magyarországon sajnos nagyon kevés közösségben ismerik. (Szabadna megjegyeznem, hogy a Károli Gáspár téri (újbudai) zsinagógában pár hónapja felelevenítettük ezt az ősi hagyományt.) Ám ha egy nem zsidó szülőre emlékeznek, akkor ezeknek a szokásoknak egy részét kell csak megtartani, hiszen a Teremtő mást vár el egy zsidó lélektől, mind a 613 micva megtartását, míg egy nem zsidó ember már 7 micva megtartásával elnyeri a helyét az eljövendő világban. Ennél fogva vár mást el az őket gyászolótól is a hagyomány.
Összefoglalva, ilyen szomorú esetekben a gyász bizonyos mélységig kötelező egy zsidó ember számára. Részleteit kérdezze meg egy vallási törvényekben jártas rabbitól.

Radnóti Zoltán rabbi – Újbuda
Mottó:
„Élijahu tanházában így tanították: aki minden nap a vallásjogot (háláchát) tanulmányozza, ő biztos lehet abban, hogy érdemes lesz a túlvilági életre” (Talmud, Megilá 28b)