Kezdőlap » Hírek » Választás – Heisler András bemutatkozása

Választás – Heisler András bemutatkozása

Heisler András

1955-ben születtem, 1979-ben nősültem a Dohány utcai hüppe alatt. Két
felnőtt fiam, egy apró unokám van.
Végzettségem mérnök-közgazdász. Egy formaruházati ellátást végző Zrt
vezérigazgatójaként dolgozom.

1985 óta végzek aktív tevékenységet a zsidó közéletben. Néhány évig körzeti
elöljáró, majd Bzsh és Mazsihisz küldöttként próbáltam ismereteimmel
segíteni a közösséget. 1991-től beválasztottak a Bzsh elöljáróságába,
illetve a Mazsihisz vezetőségébe. 1999-től 2003-ig a Mazsihisz alelnökeként,
2003-tól 2005-ig pedig a Mazsihisz elnökeként végeztem megbízatásomat.
2005-ben megszerveztem a Zsidó Közösségi Fórumot, alapítója vagyok a Limmud
Alapítványnak és tagja az Izraeli Kulturális Intézet kuratóriumának.
Édesapám, a Dohány utcai körzet örökös tiszteletbeli elnöke. 2009. évi
halála óta minden nap eljárok imádkozni.

Tiszta közéletet, átlátható gazdálkodást, színvonalas intézményeket,
párbeszédet, kulturált vitákat szeretnék látni annak érdekében, hogy a
magyarországi zsidó közösség fejlődését biztosítani tudjuk. Ma a zsidó
közösség fejlesztésével szervezeteink alig foglalkoznak. Tapasztalatom
szerint mind a Mazsihisz, mind a Bzsh egyre zártabb szervezetté válik. Alig
vagyunk képesek elérni azokat a zsidó embereket, akik jelenleg nem kötődnek
egyik zsinagógához, egyik zsidó szervezet munkájához sem. A Mazsihisz és a
Bzsh szervezeteinek működése antidemokratikus jeleket mutat. A vezetőségi
ülések, elöljárósági ülések, esetenként a közgyűlések is
határozatképtelenek. A közgyűlések témái iránt érdektelenség mutatkozik,
hozzászólás nincs, vagy alig van – köszönhetően annak, hogy a résztvevők úgy
érzik, semmiféle befolyásuk sincs az ügyek alakulásában. Nem látszanak a
stratégiai célok. Nincs törődés az intézményeink működésének hatékonyságával
és a közösségre gyakorolt hatásukkal. Nincsenek elemzések, nincsenek viták
vagy párbeszédek legfontosabb közösségi gondjainkról, vallási és közösségi
problémáinkról. Úgy gondolom, a felsoroltakon sürgősen változtatni kell! A
Lágymányosi zsinagógai közösség legalább egy dologban mindenképpen
példaértékűen működik:itt igazi közösségfejlesztés zajlik. És ez számomra
mindig vonzó, a zsidó közösségben általam sok helyen megemlített gyakorlat.
Amennyiben a közösség számomra bizalmat szavaz, úgy ezeket az értékeket,
illetve a felsorolt problémákra vonatkozó megoldásokat fogom a Mazsihisz és
a Bzsh közgyűléseinek munkájában előtérbe helyezni.

 
 
 
 
Választás – Szabó György bemutatkozása
Close