Kezdőlap » Hírek » Választás – R u b i n Eszter bemutatkozása

Választás – R u b i n Eszter bemutatkozása

R u b i n Eszter

Az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomáztam, lányom születéséig szociálpolitikusként dolgoztam. Egyetemi, közösségi szociális munka gyakorlatomat a Bálint Ház Salom klubjában, holokauszt túlélők segítésével töltöttem.

2005 óta vagyok a közösség tagja. Nagyon fontosak számomra a gyökerek, a családi szocializáción alapuló tudás átadása. Ezért lányom zsidó iskolába jár, bat micvája a Károliban volt három éve, ma már a közösség felnőtt tagja.

2000-ben művészeti iskolát végeztem, lakberendező-enteriőrtervezőként dolgozom.

Az egyre bővülő kile szükségleteit kiszolgáló, komplex közösségi terek tervezésére kért fel egy korábbi elnökség, melynek vázlatterveit társadalmi munkában elkészítettem.

Megoldandó feladat, az egyre nagyobb gyermeklétszámmal működő foglalkozásoknak teret adó helyiség kialakítása, mely a kisgyermekek számára megfelelő, veszélyes tárgyak nélküli, barátságos, színes környezetet teremt. Emellett szeparáltságával biztosítja a nyugodt, elmélyült imádkozás feltételeit. Akadálymentesítés, idős nehezen mozgó, és babakocsival közlekedő tagjaink számára. A napi igényekhez igazodó, rugalmasan alakítható közösségi tér létrehozása, mely kényelmes, otthonos helyet ad a kidusnak, és nagyobb rendezvények esetén sem bizonyul szűknek. Közös főzésre alkalmas konyha, mely az eddigi kezdeményezések folytatásaként fontos elem a közösség további fejlődésében.

Napi munkám többek között, számos építkezés tervezői művezetésével telik, az évek óta húzódó zsinagóga felújítás és átalakítás lebonyolításában aktív szerepet tudok vállalni.

Tanulmányaim során szerzett, és szakmai tapasztalataimat szeretném közösségünk javára fordítani mind a zsinagóga, mind a közösség további építésében. Szeretném, hogy folyamatosan növekvő kilénk a hagyományok, a halakha és minhág alapjain álló, stabil, sokak számára megtartó erővel bíró, hiteles közösség legyen.

Vissza a jelöltekhez

 
 
 
 
Választás – Bíróné Ferencz-Kuna Valéria bemutatkozása
Close